Harmadik fejezet: Vissza a régi kerékvágásba

Üdv itt, kedves olvasó!
Szeretném megköszönni, hogy benéztél az oldalra, és talán olvasod is a történetet. Egy drága bloggerina segédkezett végig, akinek köszönhetem az alapötletet, szóval köszönet jár érte, drága Chloe.:) A design is az ő érdeme, és kértem kifejezetten visszafogottra.
Remélem tetszik a fejezet, kérlek hagyj véleményt komment, pipa, vagy más formában!
Ui.: kérlek lessetek be a másik blogomba, amely kicsit másabb típusú - magánjellegű - lenne. Motivációs bejegzéseket tervezek (nnem mintha erre lennék specializálódva), tagek, és más-más témákban is megjelenek. Kattintsatok ide a blogért!

Csókoltatlak titeket,
Mia

________________________________________________________

Még mielőtt fejed fognád, közölném: az este nem csak a Csajkódexről szólt! Ott voltunk mi is, régi, rég nem látott barátok, akiknek fontos dolguk lett volna az, hogy helyrerázzuk a barátságunkat. Hogy folytassuk ott, ahol abbahagytuk.

Az este folyamán sok minden történt, miután letettük a Csajkódexet - először is, végre barátok voltunk, nem egymást elhanyagolt csajtársak, és nem is a 715-ösök. Csak néhány lány, akiknek hiányzott a másik társasága.

Egyszerűen nem tudtunk betelni a beszélgetéssel, így is Andi, aki a legkorábban aludt el, csak hajnali fél négykor szundított el, és mi még utána fent voltunk valameddig. Tippem sincs, mert nagyon álmosak voltunk, és semmi sem rémlik a végéről. Mintha berúgtam volna.



A szünet véget ért, és október is, szóval rá kellett ébrednek: benne vagyunk a kőkemény novemberben. Sosem szerettem ezt a hónapot, bár igazi indokot nem tudnék mondani, hogy pontosan mi miatt érzem ezt a hónappal kapcsolatban.

Viszont ahogy kiosztotta történelmen a tanár az üres dolgozatokat, valami kezdett derengeni tavalyról. Ja igen, félév közeleg, gatyád felkötheted.

Angoltudásom használva: School is sucks.

A történelemdolgozatom mellesleg szörnyű lett. Tényleg. Nem vártam mást amúgy sem, rendszerint eltévesztem az évszámokat, ez az egyetlen oka annak, amiért szívből gyűlölöm a tantárgyat. Nincs is rosszabb annál, ha megbonyolítanak egy amúgy se könnyű tantárgyat!

Az ebédszünetben, ami fél órás, kint voltam az udvaron a 715-ösökkel. Ezt a tulajdonságát tekintve a suli olyan igazán amerikai hangulatú, amin még dob az elképesztő pázsit a foci-, és kosárpálya mellett, ahova fák is vannak ültetve. Egyszerűen imádom!

- Tudjátok, azért sokat gondoltam rátok az elmúlt időben - mondta Zita. Épp egy fa mellett ültünk, és az ebédjeinket cserélgettük el - én a melegszendvicsem passzoltam le Mercinek, aki cserébe lángost adott. Nincs is jobb egy csere-bere üzletnél, főleg, ha kajáról van szó.

- Ja, én is - feleltem. - Annak ellenére, hogy mind őrültek vagytok, szívesen lógok veletek. De ne vegyétek zokon.

- Nem fogom, te is ugyanolyan nagy őrült vagy, mint mi - kuncogott Móni, és folytatta az ebédjét. Valami salátát evett, ami kifinomultságának volt köszönhető, egyébként ha csak mi vagyunk ugyanúgy zabálja a pizzát, mint mondjuk a végzős fiúk.

Végignéztem magunkon. Ahogy Andi és Zita épp alkudoztak, ahogy Móni a salátáját piszkálta, ahogy Kira és Tita a matekot beszélték meg, és ahogy Merci az almáját majszolva szétnézett az udvaron. Gondolom ő is hasonlókon elmélkedhetett, mint én, csak épp gondolata főszereplői a gólyák voltak. Furcsa hatást keltettünk, szinte éreztem is, ahogy mások rólunk gondolkoznak.

"Újra barátok?" "Mikor békülhettek ki? - Összevesztek? - Igen, még régebben, gondolom."

A pletyka gyorsabbal szárnyal, mint a kolibri, ezt az egyet tanultam meg rögtön, mikor a gimibe érkeztem. Ha rossz benyomást keltesz az emberekre, pletykálni fognak. Ha nem vagy szimpatikus, ha más vagy, ha jó tanuló vagy, ha rossz tanuló vagy... a kritika megtalál, és meg is osztják veled, ettől nem kell tartanod. Még akkor is, ha nem igazán érdekel.

Elmélkedésemben egy vihogó hang szakított meg, aki Andi volt, ahogy nevetett egy Titával közös vicces.

Már ezért megérte kibékülünk. Hogy felidézzünk valami régit, de valamit, ami mégis új.